Felnőtt fejjel visszagondolva Matyival nem voltunk igazi barátok. Minden júliusban találkoztam vele tíz napra Balatonkenesén, a SZOT üdülőben. Igazából az apukáink voltak barátok, mi pedig magától értetődőnek vettük, hogy arra a tíz napra, ott az üdülőben barátként ittuk a traubit. Apukáink azon a nyáron nagyon feszülten suttogtak valamit Csehszlovákiáról két másik barátjukkal, akiknek lányaik voltak. Velük nem nagyon barátkoztunk vagy játszottunk.
Mi a Kisolgával játszottunk: egy helyi kislánnyal, akivel az almafák között ismerkedtünk meg tavaly. Az üdülő mögötti almáskertben Matyi megosztott velem egy titkot: szerelmes volt a “Kisolgába”. Majdnem írt is neki szerelmes levelet.
Olga már hatodikos volt, mi még csak negyedikbe jártunk, szóval nagy dolog volt ez Matyitól, hogy egy idősebb lány tetszik neki. Szerintem azért is nevezte Kisolgának, hogy legyen mersze ránézni, miközben a darázsfészkeket vertük le bottal az almáskerti sufniról, a méhkaptárak közeléből.
A kaptárak Olga nagyapjáé voltak. Ő tanította meg neki, hogy mindig le kell verni a darazsakat. Elveszik a mézet és megeszik a méheket. Legalábbis a Kisolga így magyarázta el nekünk a dolgot, és megtanította, hogy kell lepiszkálni a kisebb-nagyobb darázsfészket és hogy kell a leggyorsabban elszelelni előlük.
A baj az volt, hogy a Kisolgának nem tetszett a Matyi. Már akkor sem tudtam kiigazodni a nőkön, de egyből nyilvánvalóvá vált, hogy engem kedvel, amikor a sufni mögött egy puszit nyomott a számra. “Csak úgy”, mondta, és hazaszaladt.
Az utolsó napon a Kisolga torkába darázs repült, miközben előlük futottunk. Nagyon sokára jöttek csak a mentők és már későn…
Másnap apukám táviratot kapott, hogy mégis vonattal kell hazamennünk, mert Jóska, az öccse nem kapott kimenőt a katonaságból.
A vonaton apukám és két barátja nagyon izgatottan, fojtott hangon vitatkozott valamiről, a Matyi szótlanul bámult maga elé.
Én meg a Kisolga “csakúgy-puszijára” gondoltam egész úton.