Klárika, vagy ahogy a barátnője hívta viccesen „özvegyistvánné” legjobban a rakott krumpliért volt oda. Szerette a szaftos masszát még forrón kiemelni a tepsiből, vigyázva, hogy tojás is jusson.
Alma, a barátnője, aki öreglány volt, vasárnaponként általában két sörrel az asztalon várta, néha uborkával, amit maga tett el. Cukormentesen, mert nem árt vigyázni.
Ették a krumplit, roppanós uborkával, sörrel. Telt az idő, a konyha vasárnapszagú lett, néha szólni sem szóltak, csak ültek az asztalnál és nem törődve, hogy zsírfoltos lesz, keresztrejtvényt fejtettek a tányérok mellett. Majd később leszedik.
Alma sudokut, Klárika pedig a sima, elrejtett poénosat.
Néha, ha ráuntak, összecserélték és besegítettek egymásnak, hogy „hát ide kettes jön, nem látod?”, meg hogy”a parlament elnöke nem a horngyula, te lüke!”
„Hallottad a házmester fiát, a Jóskát? Elesett motorral és beverte a fejét. Meghalt. Másfelé kellett mennie, mert le volt zárva a belváros valami felvonulás miatt. Aztán emiatt elesett.” – mondta kifele menet.
„Oh.” – intett búcsút Alma, és becsukva a bejárat zöld ajtaját ráfordította a kulcsot.
A függöny koszos volt már, Alma emlékezett, hogy karácsonykor mosta, aznap, amikor Jóska segített felhozni a fenyőfát.